Müncheni Magyar Katolikus Misszió

2004.

június

20.

ÉRTESÍTŐ

21.

évfolyam

11.  szám

 

2004. június 27-én,

vasárnap 13.00–21.30-ig

egyházközségi

J Ú N I Á L I S T

rendezünk Grünwaldban,

a Hubertusstraße 22. szám alatti egyházmegyei parkban, a Bavaria filmstúdió szomszédságában.

A Júniálison közreműködnek Hétvégi Magyar Iskolánk tanulói és cserkészeink, fellép a Komámasszonyok- és a Regös-néptánccsoport. A Színkör tagjai (vezetőjük dr. Fejér István) bábszínházzal és egy színdarabbal szórakoztatják a kicsinyeket. A gyerekeknek ügyességi vetélkedőket is szervezünk. A játékos kedvű nagyok és kicsik idén is szerencsét próbálhatnak a tombolán, a labdarúgó csapatok barátságos mérkőzéseket vívhatnak a „Júniális 2004” kupáért.

Népünnepély jellegű egyházközségi találkozónkon vidám zene, tánc és nótázás mellett lehet szórakozni, enni, inni, szalonnát, húst és kol­bászt sütni. Hozzávaló kapható a helyszínen Gonda Mihálynál (Magyar specialitások 40 éve, tel.: 129 63 93). Szórakoztató zenéről Feigi Erwin és Szabó Beatrix (Rosenheim) gondoskodik.

21.30-kor fáklyafénynél bevonjuk a zászlót és elénekeljük a Himnuszt.

Tekintettel a kedvező helyszíni lehetőségeinkre Júniálisunkat rossz idő esetén is megtartjuk.

Nyári ünnepségünkre sok szeretettel várjuk a Münchenben és környé­kén élő magyarokat, felekezetre és felfogásra való tekintet nélkül, bajor barátaikkal együtt.

MAGYAR SZENTMISÉK
a müncheni Damenstift-templomban, Damenstiftstraße 1.

Damenstift-templom

JÚNIUS 20.,        ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP

             10.00–10.25    Gyóntatás és Jézus Szíve ájtatosság ( R. É. )
             10.30–11.30    Ifjúsági szentmise + Markó Sándor l. ü.
                Celebráns        Merka János plébános
             Lektor              Jánosi Margó (ApCsel 15, 1–29; Jel 21, 10–23; Jn 14, 23–29)
             Közreműködik Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttesünk dr. Kováts János vezetésével
             Mise után       a keresztség szentségében részesül Mártis Jenifer Elisabeth.

*

JÚNIUS 27.        ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP

             10.00–10.25     Gyóntatás és Jézus Szíve ájtatosság ( R. É. )
             10.30–11.30     Ünnepélyes szentmise +Tepfenhart Jolán és János l. ü. 
             Zsoltárválasz   Te vagy, Uram, Istenem * örökségem és osztályrészem.
             Celebráns          Merka János plébános
             Lektor               Kucsera János (1 Kir 19, 16b 19–21; Gal 5, 1. 13–18; Lk 9, 51–62)
             Orgonál             Sneff János

Magyar szentmise Rosenheimban,
vasárnap, június 27-én 12.30-kor a St. Josef-templomban, Innstraße 4.
Celebráns: Merka János plébános.
Mise után a keresztség szentségében részesül Both Robert Johannes.

JÚLIUS 4.        ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP

             10.00–10.25    Gyóntatás és rózsafüzér ájtatosság (T. K. )
             10.30–11.30    Ünnepélyes szentmise +Tepfenhart Jolán, János, Ferenc és ifj. Tepfenhart Ferenc l. ü. 
             Zsoltárválasz  Minden föld Istent dicsérje.
             Celebráns         Merka János plébános
             Lektor              Goia Szilvia (Iz 66, 10–14c; Gal 6, 14–18; Lk 10, 1–20)
             Orgonál            Sneff János
             Mise után       rózsafüzér titokcsere
Általános havi imaszándék: Imádkozzunk, hogy a szünidő csendje által Istenben benső harmóniára találjunk és megnyíljunk a szeretetben embertársaink felé.

RENDEZVÉNYEK
a Magyar Katolikus Misszión, Oberföhringer Straße 40.
Csöngess be hozzánk!

Hétfő,   június 21  .  Gonzága Alajos, Lujza, Leila

19.00–21.30   Komámasszonyok-néptánccsoport

*

Kedd,   június 22 .   Nolai Paulinusz, Fisher János, Morus Tamás

16.00–18.00   Bébi-Mami Kör 
18.30–22.00   Regös-néptánccsoport

*

Szerda,   június 23 .   Zoltán, Etel

16.0018.00   Német nyelvtanfolyam
18.30–20.00   Patrona Hungariae Énekkarunk próbája a Thalkirchner Str. 11. szám alatti Alten Clubban, a Sendlinger Tor szomszédságában.
19.00–22.00   Regös kezdő-néptánccsoport

*

Csütörtök,    június 24 .   Keresztelő János születése, Iván, Levente

7.30–19.30   Egyházközségi kirándulás autóbusszal a Königssee-hez.

Program:   
7.30-kor  indulás az Alter Botanischer Garten – Elisenstr. – Neptun szökőkúttól
10.00-kor hajóval megyünk Königssee helységből a szigetre
11.00-kor szentmise a szigeten a Szt. Bertalan-templomban (St. Bartholomä)
12.00-tól ebéd a szigeten egy számunkra lefoglalt vendéglőben, saját költségre
14.00-kor hajóra ülünk és visszamegyünk Königssee-be
15.00-kor
   
indul a buszunk a Hintersee-hez. Aki szeret gyalogolni, Zauberwald-nál kiszállhat
és kb. fél órát gyalogolva szemlélheti a csodálatos tájat.
17.00-ig  kávézás és séta a Hintersee-nél
17.00-kor indulunk vissza Münchenbe
19.30 körül érkezünk meg kiindulási helyünkre

18.30–20.00   Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttesünk próbája
20.00–21.30   Tánckör klasszikus táncot tanulóknak

*

Péntek,   június 25 .   Vilmos, Vilma, Viola

17.30–19.30    Színkör
19.30–21.30    Láncszem-közösség: „Nyitott templomok éjszakája – Lange Nacht der Kirchen” elmélkedés, imádság, éneklés missziónk alagsori nagytermében
19.30–21.30    Széchenyi Kör, amelyen dr. Dezséry Kálmán Budapestről, „Magyarország az EU-ban” címmel tart előadást.

*

Szombat,   június 26.    Alexandriai Cirill, János és Pál

12.00–15.30    Hétvégi Magyar Iskola magyar néptánc tanítással
14.00-kor         a Damenstift-templomban a keresztség szentségében részesül Röhr Adrian
15.30–18.00    Cserkészfoglalkozás
18.30–21.00    Ifjúsági találkozó: A római ifjúsági zarándoklat élményei

*

Vasárnap,    június 27.   László király, Sámson, Ulászló

13.00–21.30    Júniális Grünwaldban a Hubertusstr. 22. sz. alatt. Lásd fönnt!

*

Hétfő,   június 28 .  Iréneusz, Irén, Loretta

19.00–21.30   Komámasszonyok-néptánccsoport

*

Kedd,   június 29 .   Péter és Pál apostolok, Judit, Emma

16.00–18.00   Bébi-Mami Kör 
18.30–22.00   Regös-néptánccsoport

*

Szerda,   június 30 .   A római egyház első vértanúi, Pál

16.0018.00   Német nyelvtanfolyam
18.30–20.00   Patrona Hungariae Énekkarunk próbája a Thalkirchner Str. 11. szám alatti Alten Clubban, a Sendlinger Tor szomszédságában.
19.00–22.00   Regös kezdő-néptánccsoport

*

Csütörtök,    július 1.   Tihamér, Áron, Annamária

12.00-től         missziónk hivatala zárva az idegen nyelvű lelkipásztorkodásban dolgozók nyári ünnepsége miatt
18.30–20.00   Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttesünk próbája
                       Tánckör klasszikus táncot tanulóknak elmarad

*

Péntek,   július 2.   Sarlós Boldogasszony, Ottó
                         Elsőpéntek, egésznapos beteglátogatás

17.00–18.30    Szentmise Sarlós Boldogasszony tiszteletére, szentségimádás, Imakör missziónk házi kápolnájában
17.30–19.30    Színkör
19.30–21.30    Láncszem-közösség: fiatalok ismerkedése, elmélkedés, imádság, éneklés és beszélgetés missziónk alagsori nagytermében

*

Szombat,   július 3.    Tamás apostol, Kornél

12.00–15.30    Hétvégi Magyar Iskola magyar néptánc tanítással
15.30–18.00    Cserkészfoglalkozás

* * *

ELŐZETES: július 8-án Bibliakör, 10-én ifjúsági kirándulás, 15-én Szeniorok Klubja

Impressum: Ungarischsprachige Katholische Mission – Magyar Katolikus Misszió

D–81925 München, Oberföhringer Straße 40.

Tel.: 089 / 98 26 37 vagy 98 26 38; Fax: 98 54 19;

E-mail: ukm_muenchen@yahoo.de; http://www.ungarische-mission.de

Verantwortlich – Szerkesztő és felelős kiadó: Merka János plébános