Komámasszonyok-néptáncegyüttes

 (balról jobbra)
Kucsera Judit, Kováts Éva,
Meggyesi Irén, Nadj Mária, Primus Izabella, Márkon Erzsébet,
Ogiolda Ingrid, Singer Ruth, Dán Éva, Dérczeg Júlia, Kecskési Maja, Jánosi Margit

 Sok fénykép gyűlt össze az évek folyamán a 25 éve megalakult Komámasszony-nép­tánc­­együttesről. Az albumokat lapozgatva, a képekről derűs arcok néznek a szemlélőre és ez nem póz, ami a „fényképésznek” szól... Tapasztalat szerint a próbák végére felengednek az arcvonások, a napi gondok, a megfeszített munkával végzett feladat emléke messzebb kerül, az esetleges sértések, bosszúságok miatt érzett keserűség eloszlik. Többek között ez a jóleső örömérzés az, ami a kis közösséget összetartja! Felüdülést, pihenést nyújt a heti egy próba, kikapcsolódást a munkával járó gondoktól és a megszokott kötelességektől. A magány ellen is orvosság. Az egyre jobban elidegenedő társadalomban kilép az egyén a zárkózottságból, belép egy közösségbe. Megfogja a másik kezét vagy vállát, testközelbe kerül váltakozva ezzel vagy azzal.

A fényképalbumokban megtaláljuk mozgalmas életünk epizódjait a próbákról, a bel­földi szerepléseinkről (München, Gröbenzell, Unterföhring, Ingolstadt, Rosenheim, Stuttgart, Hamburg) vagy a külföldi fellépések emlékeit (Bécs, Róma, Manchester, Szé­kelykeve Szerbiában). A magyarországi meghívásokat nem egykönnyen fogadtuk el, hiszen megmérettetni, a hazai táncosokkal együtt szerepelni nagy kihívás volt. Megáll­tuk a helyünket! Szép emlékeink maradtak Galgahévízről, Lakitelekről vagy Nagy­barcáról 

Egy víg kirándulás jó hangulatának emléke – Juhász Bori és Laci meghívására Burgen­landba – elevenül él még ma is a résztvevőkben. Ugyanilyen vidámak a farsangi mulatságok, a juniálisok és a Mikulásvárások is. Szívesen lépünk föl a Magyar Katolikus Misszió rendezvényein, így a karácsonyi ünnepségeken, vagy rendkívüli fogadásokon (pl. legutóbb Erdő Péter prímás látogatása, vagy Cserháti Ferenc segéd­püspök köszöntése).

A tánc, az ének és a mozgás szeretete, a hagyományápolás, valamint a társaság és a barátság keresése hozta össze a kis 10-12 fős csoportot 1983. március 21-én, immáron 25 éve. Keresztapánk, Juhász László javasolta a „Komámasszony” nevet az asszony­csoportnak.

Ma a tagok létszáma 20 körül mozog, köztük három németajkú asszonnyal. Az évek folyamán kb. nyolcvanan táncoltak hosszabb-rövidebb ideig a csoportban.

Táncainkat a magyarországi együttesek koreografált anyagából keresték ki oktatóink, akik egytől egyig a Regös Együttes tagjaiból kerültek ki: Pintér Béres Gitta, Durku Csilla, Balla Noémi, Durku István, Töröcsik Tímea. A táncoktatást 25 évvel ezelőtt az akkor 23 éves Pintér Béres Gitta vezette, aki most visszatért újra a csoporthoz. A tánc­tanárokon túl a népviseleteket is a Regös Táncegyüttes kölcsönzi nagylelkűen nekünk. Azonkívül táncaikkal is gazdagítják évfordulóink ünnepségeit. Ezúton is köszö­netet mondunk nekik segítségükért!

Igaz, hogy ötletgazdának Juhász Bori és én számítunk, de a megvalósításhoz kellettek a készséges résztvevők is! Az ötlet, hogy „jót tenne egy kis testmozgás” már lappangott kortársainkban, a 35-­45 éves asszonyokban. Akkoriban még nem volt minden kerület­ben Fitness-Club és néptánccsoportok sem burjánzottak a városban. Gyermekeink már maguk is elolvasták az esti mesét, s a férjek is hajlandók voltak egy este lemondani társaságunkról. A bevezető tornákat Juhász Bori, később Ranftl Emőke (főiskolai testnevelő tanárok) tartották 1989-ig. A rendszerváltás után mindketten hazatértek Magyarországra, s még néhányan követték példájukat. A veszteségbe majdnem beleroppant az együttes. Csak úgy maradtunk fent, hogy biztattuk egymást: hozzon mindenki egy új táncost! Sikerült az akció. Azóta inkább nő, mint csökken a csoport létszáma, jelenleg 20 többé-kevésbé aktív táncosa van az együttesnek. Konfliktusainkat is meg kell említeni, van ilyen is, néha keserű kimenetellel. 

Köszönet a Komámasszonyoknak, akik együtt maradtak az évek folyamán, akik elvise­lik nemcsak egymás jó, hanem a rossz oldalát is, fáradtan és messziről, viszontagságos időkben is jönnek a próbára, és vállalják a külföldi vendégszereplések fáradalmait. Igaz ugyan, hogy sehol annyi vidámság, feloldott jókedv, nevetés nincs, mint amikor úton van együtt a csoport. Az utolsó külföldi szereplésre idén június végén Temesváron került sor. 

Ezúton tolmácsolom köszönetünket a Komámasszonyok nevében a Magyar Katolikus Misszió volt és jelenlegi vezetőinek, hogy otthont adnak nekünk, hogy itt tarthatjuk táncpróbáinkat, s ezzel hatékonyan hozzájárulnak fennmaradásunkhoz, s adott esetben megőrzik elhagyott cipőinket is...

Kecskési Maja

Komámasszonyok 2007

24 éve működik a Komámasszonyok-néptáncegyüttes Münchenben, a Magyar Katolikus Misszió kötelékében. A kis közösséget összehozta a tánc, az ének és a mozgás szeretete, a hagyomány ápolás, valamint a társaság és a barátság keresése. Felüdülést, pihenést nyújt a heti egy próba, kikapcsolódást a munkával járó gondoktól és a megszokott kötelességektől.

A Táncegyüttes rendszeres munkájához az évenként 3-4-szeri fellépés is hozzátartozik (karácsony, farsang, majális stb), de nem kötelező. A táncoktatást (eredeti néptánc koreográfiákat) szakavatott tánctanár vezeti, a próbákat hétfőn 19:30- 21:00 között tartjuk az iskolai szünetek kivételével. Új tagokat szeretettel várunk, évközben is! Bővebb felvilágosítás Törőcsik Tímeánál a 0176/234 94 285-ös telefonszámon. 

A Komámasszonyok 2003-ban ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját.

Májusban a manchesteri Magyarok meghívására a ködös Albionban jártunk, októberben pedig a Kösöntyü táncegyüttes 10 éves jubileuma alkalmából Lakitelken (a Nagyalföldön a Tisza partján). Szeptemberben sokan jöttek a 20. éves ünnepségre. Novemberben Ingolstadtban léptünk föl az ottani Katalin-bálon., azonkívül a majálison és a karácsonyi ünnepségen is a müsor résztvevöi voltunk. A 2003-as év mozgalmas volt, de élveztük, a sok közös élmény még jobban összekovácsolta a csoportot.

Szomszédolás komámasszony módra (2003)

Én hét éve vagyok a Komámasszonyok között, mert amikor a 15 éves fennállásunkat ünnepeltük, már fölléptem velük. Márpedig az 1998-ban volt, hisz idén (2003) már 20 évesek vagyunk... Na nem személyenként külön-külön, hanem mint tánccsoport együtt.

A régi tagok sokat meséltek mindenféle külhoni fellépésekről, és mindig sajnáltam, hogy akkor én még nem voltam velük. Milyen szép, hogy most a huszadik évben ismét létrejött egy közös külföldi út. S nem is akárhová ...

Május 15-én izgatottan és a 20 kilós poggyászsúlyhatárt igencsak megközelítő bőröndökkel és táskákkal gyülekeztünk a müncheni reptéren. A sok csomag nem volt véletlen, mert csak a szombat esti fellépésre három garnitúra népviseletet kellett vinnünk. Mindenki csomagjában ott lapult a pendely, sok méter anyagból készült alsószoknya, három különböző felsőszoknya, nyaklánc, blúzok, mellények, kötények és természetesen a karaktercipő. Ezen fölül persze a turista felszerelés: esernyő, esőkabát, meleg holmi. Ez utóbbiakra is nagy szükség volt, mert a ködös, esős Anglia nem hazudtolta meg hírét.

Odafelé még szép idő volt, így az ablak mellett ülők láthatták alattunk a La Manche csatornát átszelő nagy hajókat, s a vízen megcsillanó napsugarakat.
 

Birminghambe érkeztünk, ahonnan egy angolos konzervativizmusra, régimódiságra jellemző busszal egy kedves sofőr vitt minket tovább 3 órás úton Manchesteren túl Rochdaleba.
Már az furcsa volt, hogy hova ült be, de aztán jöttek még a körforgalmak, (óramutató járásával megegyezőleg) no meg a jellegzetes baloldali közlekedés... Megjegyzem zárójelben, hogy a gyalogos mozgólépcsőknél is a baloldali ment fölfelé és a jobboldali pedig le, tehát nemcsak a járműves közlekedésre igaz az elv. Mivel a repülőgépen csak egy stanglit kaptunk, mire este megérkeztünk igencsak éhes volt mindenki, ezért nagyon jól esett a meleg és finom vacsora, amivel kedves vendéglátóink vártak a rochdalei magyar klubban. Vacsora után szétosztottak minket, nem is tudtuk ki hova kerül helyileg. Négyen Huddersfieldbe jutottunk, ami bizony már egy jó félórás vonatozásnyira volt Manchestertől. De nem baj, így az angol vonatokat is kipróbáltuk.

A pénteki napot erre a városra szántuk, mely focicsapata révén nagy hírre tett szert. Kedves idegenvezetőnk jóvoltából elég sokat láttunk a város nevezetességeiből, bár ha nem esett volna, biztos még több is belefért volna a gyalogos városnézésbe.

Péntek este főpróba, majd a szombat első fele a helyi látványosságok megtekintésével telt, (mindenki esetében más és más, hisz különböző városkákban laktunk). Este aztán jött a műsor, ami a helyiek véleménye szerint, a komámasszonyoknak köszönhetően nagy érdeklődést keltett (sokan eljöttek, mert kíváncsiak voltak ránk) és jó hangulatúra sikerült. Az est címe: „Elindultam szép hazámból”— angliai magyarok 5. kultúrtalálkozója volt.

Úgy, mint ahogy a missziónkon szokott lenni: finom magyaros vacsorát kaptunk, tombolán próbálhattuk ki a szerencsénket és nagyon sok kedves magyarral ismerkedhettünk meg, akik a Kossuth Magyar Egyesület tagjai vagy vendégei voltak. Honfitársaink nem kis anyagi áldozat révén megvették a Rochdalei házat, ahol rendszeresen összegyűlnek, s ápolják a kapcsolatokat és magyarságukat.

Befejezésül Győry Márta komámasszonytársunk csasztuskáját szeretném idézni:

1. A müncheni tánccsoportnál nagy izgalom járja
mert fellépni meghívták a ködös Angliába.

Refrén:
 Hej, élet-élet magyar élet, angliai élet
 ha mulatni akarok Rochdaleba betérek.

2. Komámasszonyból egy tucat repülőre szállott
s angliai Birminghamig bizony meg sem állott.
Refrén:
3. Rochdaleban és környékén nagy a készülődés
kulturális fesztiválra szervezkedés, főzés.
Refrén:
4. Az apraja és a nagyja lót, fut, termet díszít
disznót ölnek, táncot ropnak, multitalent mind itt.
Refrén:
5. Zene csendült, láb dobbantott, fergeteges taps szólt
Kossuth klubnak a színpadán szégyent ki sem vallott.
Refrén:
6. Köszönjük a vendéglátást mind egész szívünkből
gondolunk majd sokat Rátok a bajor Münchenből.
Refrén:
7. Időnk lejárt, indulunk a kontinensre vissza
ha jövőre is meghívtok, eljöhetünk újra.
Refrén:

Jánosi Margit