- összejövetelünk tematikus, általában bibliával kapcsolatos, e témához kapcsolódó verseket és irodalmi műveket mutatunk be, tanúságtételek is elhangzanak mindkét oldalról.

 Ökumenikus bizottság

- találkozónk programjának részleteivel és szervezésével foglalkozik.

2010-es programunk

Ökumenikus elkötelezettség

Tizenkilencedik esztendeje immár, hogy a Münchenben élő magyar katolikusok és reformátusok évente kétszer találkoznak közös, keresztény imádságos estén. Keresztények, a Megváltó Krisztus tanításának követői vagyunk, az Ő egyetlen Egyházának megvalósítására közösen törekvők. Ezen az úton keressük mindazt, ami bennünket összeköt, ápoljuk mindazt, ami számunkra közös érték. A Szentpáli gondolat, – őrizni a törékeny cserépedényben a világosságot, a fényt, ami kiárad: – ez hatotta át ezt az imádságos estét.
A sok esztendő kifejlesztette közösségünk sajátos, ökumenikus liturgiáját: a bűnbánatot, a zsoltárimádkozást, a tanúságtételeket és a közös hitvallást. Itt szeretnék egy rövid gondolatra megállni: Úgy érzem, ezek a tanúságtételek az idei, nagyböjti imaesten kapták meg legszebb formájukat. Katolikusok és reformátusok vallottak a tízparancsolathoz, Szent Pál „szeretethimnuszához”, és János evangéliumának nyitó gondolatához fűződő élményeikről. Mindarról, ami egy és krisztusi bennünk, ami az Isten iránti engedelmes hitből, az Isten és ember iránti szeretetből bennünk működik, ami „világosság a cserépedényben”, aminek fénye onnan biztatóan és melegen sugárzik, s ami megerősít, hogy bármi történjék körülöttünk, mi el nem veszhetünk. Amint az elhangzott prédikáció olyan világosan megjegyezte, annyira vágyott, egységben leendő találkozásunk igaz útja ez: tisztelni, becsülni, szeretni keresztény testvérünket, megérezni, benne a szándékot az Igazság felé törekvésben, s ebben szeretettel fogni egymás kezét.
János Pál pápánk egy alkalommal arra kérdésre: ugyan hány út vezet Istenhez? – ezt felelte: „Annyi, amennyi ember van a földön.” Ide, ennek az imaestnek e tanulságába illik ez a mondat is. Mert megbizonyosodott ezen a közös istentiszteleten, hogy a sokféle út, amin egyenként megyünk, egy közös célhoz iparkodik: az egyetlen, élő, igaz Istenhez.
Az istentisztelet végén szomorú szívvel kellett megtudnunk, hogy özv. Lázár Enikő nagytiszteletű asszony eltávozik körünkből, Nürnbergbe költözik. Hisszük és reméljük, hogy lélekben továbbra is velünk marad. Mi iparkodni fogunk keresztény ökumenikus közösségünket az ő meleg, szeretettel teli szíve szerint tovább ápolni.

Dr. Susits Tamás
(2003)

Immár a 33. (2002)

Február utolsó napjának estelén a katolikus misszión gyűltünk össze az ökumenikus találkozóra, melynek mottója egy zsoltáridézet: „Tenálad van az élet forrása” és vezérfonala is a 36. zsoltár volt, mely szerint Isten nemcsak az élet, hanem a szeretet, az öröm és remény forrása is. Maga az éltető víz. E kiapadhatatlan forrás élteti egyházainkat a harmadik évezredben is. A víz mint a megújulás, a megtisztulás szimbóluma többször előfordul a keresztény liturgiákban. Ezért állt most az asztalon a Biblia, gyertya, kereszt és kehely mellett az áteredő bűntől való megtisztulás szimbólumaként a keresztelő serleg.
Az első olvasmány az ég madarairól és a mezők liliomairól szóló evangéliumi részlet volt – egyik kedvencem. A másik a szamariai asszonyról szóló, mely szintén igen kedves nekem.
Ismét tanultunk egy szép református éneket, az „Isten élő lelke, jöjj” kezdetűt, majd a már ismert, többször is énekelt Rákóczi Ferenc megzenésített imáját, a „Győzhetetlen én kőszálom”-ot, valamint egy nagyböjtit a „Kereszten haldokló kegyes Jézusom” kezdősorút is elénekeltük. Dalok, prédikáció, szent csend és imák váltogatták egymást. Szépen kapcsolódtak az imaórába az Ifjúsági Ének- és Zeneegyüttes taizéi dalai is.
Az egyéni könyörgők egymás kezébe adták az égő gyertyát. Most nem volt külön bizonyságtevés, most ez volt a tanúságtétel a hit, a vallás és egyházaink mellett.
Ugyanígy Isten melletti tanúságtétel volt Reményik Sándor: „Békesség Istentől” című verse is.
A sok lelki élményt adó 33. imaóra végén a XX. Századi Vértanúk Emléktemploma (Bocskaikert) javára lehetett adakozni, majd finom székelykáposzta és sütemények mellett nyílt módunk a kapcsolatokat ápolni, régi ismerősökkel újra beszélgetni.

Jánosi Margit