A külföldön élő r. k. magyarok püspökének l6. körlevele
 2003 karácsonyán

Kedves Magyar Testvéreim!
Ez az elmúlóban levő esztendő is tele volt jó és rossz eseményekkel. A háború Irakban és Afganisztánban még mindig áldozatokat követel. Palesztinában is tovább folyik egymás öldöklése. Írországban sincs béke. Afrikában milliók éheznek. Dél-Amerikában gerillák fenyegetik a rendet. Európában az EU készül befogadni új nemzeteket, köztük Magyarországot is, de nem hajlandó elismerni a kontinens keresztény gyökereit. Egyes országok törvényhozása az erkölcsi rendet forgatja fel és még a természet-törvényt sem veszi figyelembe. A Kárpátok medencéjében is acsarkodnak egymásra a nemzetiségek, pedig itt lenne az alkalom, hogy megtaláljuk a közös utat a békés együttélésre. "Jövőnk ködös, utunk sem egyenes, – s a tévedt magyar nyáj vezért keres... – Vezért keres az osztály és a párt, – szegény, gazdag, úr, szolga egyaránt. – A gazdag azt, ki védi kincseit, a szegény azt, ki dús asztalt terít." – írta Bódás János, a költő, évtizedekkel ezelőtt. Pedig "e földön, hol a kétség harca dúl, – itt jár a Vezér láthatatlanul. – Az Egyetlen, az Igaz, az Örök, – ki vezér volt, ha jött tatár, török, – kit követett első királyunk István, – kinek nevében harcolt hős Kapisztrán,– ki Muhi- s Mohács-ból kivezetett. – Igéje dajkált, táplált. éltetett. – Ki a sírból Isten trónjára lépett: – Magyar nép lásd meg, Ő a te vezéred. – Vele mindent, a mennyet is eléred, – mert Ő az Út, az Igazság és az Élet".

Olvasgatva a Szentírást, mind az Ó-, mind az Újszövetségben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a választott népnek addig megy jól a sora, amíg elismeri és ragaszkodik Urához, Istenéhez. Mi magyarok szintén azt valljuk, hogy a jó Istennek dédelgetett népe vagyunk, de sajnos hagytuk és hagyjuk magunkat elbolondítani az anyagiasság lidérc-fényétől, és mocsaras földön járva olykor nyakig merülünk az iszapba. Pedig a Vezér, az Úr Jézus most is itt jár közöttünk láthatatlanul. Ő képes bennünket kivezetni a lápból és szilárd talajra vezet bennünket. Csak újból fel kellene ismernünk, hogy a magunk erejéből nem vagyunk képesek kilábalni a bajból. Úgy, mint őseink is tették már ezer éven át ott a Duna-Tisza táján.

Mostanában magyar zenei művek gondolkoztattak el. Werner Alajos "Szent István" oratóriumát akkor írta, amikor kiszabadult a börtönből, ahol átelmélkedte népünk sorsának kezdetét. Liszt Ferenc arról a Szent Erzsébetről írt egy oratóriumot, aki nemcsak férjét és családját szerette hűségesen, hanem a szegényeket és elhagyatottakat is. Tamás Gergely Alajos "Nándorfehérvár'' oratóriuma az országunkat fenyegető ellenség feletti győzelmet ünnepeli, és akkor szólal meg először premierként, amikor a "fiatalság piros vére elkezd hullani a pesti utcán'' a szabadság érdekében (1956. október 22-én).

Erkel Ferenc Himnusza idekint is könnyeket csal a szemünkbe, amikor kérjük, hogy "Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel". Kodály Zoltánnak Psalmus Hungaricusa pedig azzal fejeződik be, hogy "Benned Uram én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!" Utána pedig jön a Budavári Te Deum, amit csak akkor lehet igazán megérteni, ha először keresztülmentünk a nemzetet majdnem tönkretevő évtizedes zsarnokságon.

"Vezér kell, s jaj de sok vezér akad, – s mind ezt tanítja, üsd a másikat! – Minden vezérnek önnön baja fáj, – s a sok vezér közt pusztul, vész a nyáj". Nekünk, magyaroknak, nem kell a látatlanban tapogatóznunk, mert történelmünk révén mi tudjuk, hol kell keresni az igazi Vezért. Kétezer éve már itt jár közöttünk, csak ki kell nyitni a szemünket. Ehhez is segítséget kapunk manapság, II. János Pál pápa, aki 25 éven át hangoztatja, hogy "Ne féljetek!" és hogy "Evezzetek a mélyre!'', meg hogy "Tárjátok ki szíveteket az Úr Jézus számára!'' Aztán megtanulhattuk napjainkban Teréz Anyától, hogyan kell felkarolni az elhagyatottakat, mint Szt. István tette Jobbjával, és Szt. Erzsébet a kötényében rejtett kenyérrel és rózsákkal. Ugyanilyen példát adott nekünk Boldog Batthyány-Stratmann László, aki nemcsak nagy családot nevelt igaz keresztény szellemben, hanem bekötözte embertársainak fájó sebeit és visszaadta látásukat. A Szentatya idén új prímást is adott nekünk Erdő Péter esztergom-budapesti érsekünk személyében. Nemrég fejeztük be a Rózsafüzér évét, de tovább morzsolgatjuk azt népünkért, hazánkért és egyházunk újjáéledéséért, úgy mint Rákóczi Ferenc és Teleki Pál tették.

A legutóbbi püspöki szinódus a püspökökkel foglalkozott és hangoztatta, hogy a püspöknek egyik legfontosabb feladata, hogy ébren tartsa a reményt hívei szívében. Ezt szeretném most én is karácsonyi ajándékképpen nektek elküldeni: "Benned Uram én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!" Segítsen minket a Magyarok Nagyasszonya, hogy reménységünk mindig megmaradjon népünk jövője felől, akkor is, ha az Európai Közösségbe való belépésünket keresztény hitünk megvallásával kell majd hirdetnünk az elpogányosodott világnak, amelyik nem akar hallani arról, hogy kétezer évvel ezelőtt az Atya elküldötte szent Fiát mihozzánk, mert nagyon szeretett minket.

Minden Magyar Testvéremnek szívből kívánok boldog karácsonyt és egy szebb újesztendőt.

+ Miklósházy Attila SJ
   püspök