A külföldön élő r. k. magyarok
püspökének l6. körlevele
2003 karácsonyán
Kedves Magyar Testvéreim!
Ez az elmúlóban levő esztendő is tele volt jó és
rossz eseményekkel. A háború Irakban és Afganisztánban
még mindig áldozatokat követel. Palesztinában is
tovább folyik egymás öldöklése. Írországban
sincs béke. Afrikában milliók éheznek. Dél-Amerikában
gerillák fenyegetik a rendet. Európában az EU készül
befogadni új nemzeteket, köztük Magyarországot is,
de nem hajlandó elismerni a kontinens keresztény gyökereit.
Egyes országok törvényhozása az erkölcsi rendet
forgatja fel és még a természet-törvényt
sem veszi figyelembe. A Kárpátok medencéjében
is acsarkodnak egymásra a nemzetiségek, pedig itt lenne az
alkalom, hogy megtaláljuk a közös utat a békés
együttélésre. "Jövőnk ködös, utunk sem
egyenes, – s a tévedt magyar nyáj vezért keres... –
Vezért keres az osztály és a párt, – szegény,
gazdag, úr, szolga egyaránt. – A gazdag azt, ki védi
kincseit, a szegény azt, ki dús asztalt terít." – írta
Bódás János, a költő, évtizedekkel ezelőtt.
Pedig "e földön, hol a kétség harca dúl, –
itt jár a Vezér láthatatlanul. – Az Egyetlen, az Igaz,
az Örök, – ki vezér volt, ha jött tatár, török,
– kit követett első királyunk István, – kinek nevében
harcolt hős Kapisztrán,– ki Muhi- s Mohács-ból kivezetett.
– Igéje dajkált, táplált. éltetett. –
Ki a sírból Isten trónjára lépett: – Magyar
nép lásd meg, Ő a te vezéred. – Vele mindent, a mennyet
is eléred, – mert Ő az Út, az Igazság és az Élet".
Olvasgatva a Szentírást, mind az Ó-, mind az Újszövetségben
egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a választott
népnek addig megy jól a sora, amíg elismeri és
ragaszkodik Urához, Istenéhez. Mi magyarok szintén azt
valljuk, hogy a jó Istennek dédelgetett népe vagyunk,
de sajnos hagytuk és hagyjuk magunkat elbolondítani az anyagiasság
lidérc-fényétől, és mocsaras földön
járva olykor nyakig merülünk az iszapba. Pedig a Vezér,
az Úr Jézus most is itt jár közöttünk
láthatatlanul. Ő képes bennünket kivezetni a lápból
és szilárd talajra vezet bennünket. Csak újból
fel kellene ismernünk, hogy a magunk erejéből nem vagyunk képesek
kilábalni a bajból. Úgy, mint őseink is tették
már ezer éven át ott a Duna-Tisza táján.
Mostanában magyar zenei művek gondolkoztattak el. Werner Alajos "Szent
István" oratóriumát akkor írta, amikor kiszabadult
a börtönből, ahol átelmélkedte népünk
sorsának kezdetét. Liszt Ferenc arról a Szent Erzsébetről
írt egy oratóriumot, aki nemcsak férjét és
családját szerette hűségesen, hanem a szegényeket
és elhagyatottakat is. Tamás Gergely Alajos "Nándorfehérvár''
oratóriuma az országunkat fenyegető ellenség feletti
győzelmet ünnepeli, és akkor szólal meg először premierként,
amikor a "fiatalság piros vére elkezd hullani a pesti utcán''
a szabadság érdekében (1956. október 22-én).
Erkel Ferenc Himnusza idekint is könnyeket csal a szemünkbe, amikor
kérjük, hogy "Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel,
bőséggel". Kodály Zoltánnak Psalmus Hungaricusa pedig
azzal fejeződik be, hogy "Benned Uram én reményem, ne hagyj
soha szégyent érnem!" Utána pedig jön a Budavári
Te Deum, amit csak akkor lehet igazán megérteni, ha először
keresztülmentünk a nemzetet majdnem tönkretevő évtizedes
zsarnokságon.
"Vezér kell, s jaj de sok vezér akad, – s mind ezt tanítja,
üsd a másikat! – Minden vezérnek önnön baja
fáj, – s a sok vezér közt pusztul, vész a nyáj".
Nekünk, magyaroknak, nem kell a látatlanban tapogatóznunk,
mert történelmünk révén mi tudjuk, hol kell
keresni az igazi Vezért. Kétezer éve már itt
jár közöttünk, csak ki kell nyitni a szemünket.
Ehhez is segítséget kapunk manapság, II. János
Pál pápa, aki 25 éven át hangoztatja, hogy "Ne
féljetek!" és hogy "Evezzetek a mélyre!'', meg hogy
"Tárjátok ki szíveteket az Úr Jézus számára!''
Aztán megtanulhattuk napjainkban Teréz Anyától,
hogyan kell felkarolni az elhagyatottakat, mint Szt. István tette
Jobbjával, és Szt. Erzsébet a kötényében
rejtett kenyérrel és rózsákkal. Ugyanilyen példát
adott nekünk Boldog Batthyány-Stratmann László,
aki nemcsak nagy családot nevelt igaz keresztény szellemben,
hanem bekötözte embertársainak fájó sebeit
és visszaadta látásukat. A Szentatya idén új
prímást is adott nekünk Erdő Péter esztergom-budapesti
érsekünk személyében. Nemrég fejeztük
be a Rózsafüzér évét, de tovább morzsolgatjuk
azt népünkért, hazánkért és egyházunk
újjáéledéséért, úgy mint
Rákóczi Ferenc és Teleki Pál tették.
A legutóbbi püspöki szinódus a püspökökkel
foglalkozott és hangoztatta, hogy a püspöknek egyik legfontosabb
feladata, hogy ébren tartsa a reményt hívei szívében.
Ezt szeretném most én is karácsonyi ajándékképpen
nektek elküldeni: "Benned Uram én reményem, ne hagyj soha
szégyent érnem!" Segítsen minket a Magyarok Nagyasszonya,
hogy reménységünk mindig megmaradjon népünk
jövője felől, akkor is, ha az Európai Közösségbe
való belépésünket keresztény hitünk
megvallásával kell majd hirdetnünk az elpogányosodott
világnak, amelyik nem akar hallani arról, hogy kétezer
évvel ezelőtt az Atya elküldötte szent Fiát mihozzánk,
mert nagyon szeretett minket.
Minden Magyar Testvéremnek szívből kívánok boldog
karácsonyt és egy szebb újesztendőt.
+ Miklósházy Attila SJ
püspök