Dr. Cserháti Ferenc
A müncheni magyar lelkipásztori szolgálat rövid története
A 19. század második felétől egyre több magyar érkezett Münchenbe: festők, művészek, iparosok, kereskedők, munkát keresők, akik aztán egy korábbi asztaltársaságból 1886-ban megalapították a müncheni Magyar Egyletet, amely átélte az első és a második világháborút. 1938 előtt a magyarok száma a bajor fővárosban pár százra tehető.
A II. világháború vége másfél milliónyi magyar menekültet ért Ausztria és Németország területén. A menekültek egy része Bajorországba került, sokan közülük a feldúlt és szétbombázott Münchenbe, ahol a Bajor Vöröskereszt oltalma alatt a Simmern Schule-ban, illetve a Funk kaszárnyában hamarosan úgynevezett magyar tábort létesítettek. A katonai és polgári menekülőkkel papok is érkeztek, főleg tábori lelkészek, akiket dr. Hász István tábori püspök 1945 áprilisában azzal az általános felszólítással eresztett szélnek, hogy mindenkori tartózkodási helyükön jelentkezzenek a helyi püspöknél és környezetükben próbálják megszervezni a magyarok lelkipásztori gondozását.
A müncheni Funk kaszárnyában Vincze Mihály, váci egyházmegyés pap „az összeomlás óta” látta el a környékbeli katolikus magyarság lelki gondozását. 1945. augusztus 26-án dr. Rozsály Ferenc piarista tanár a müncheni Allerseelen plébánia könyvtárában „lefoglalt” egy helyiséget és az időközben létrejött landshuti irodával együttdolgozva, egy magyar papi hivatal, „quasi ordinariatus” felállításán fáradozott. 1945. szeptember 1-ig 74 római katolikus magyar pap címére bukkant, miközben járta a környéket és papi teendőit is végezte. 1946 elejétől maga is a Simmer Schule táborban lakott, januártól júniusig a tábor egyik folyosóján volt kénytelen tartani a szentmiséket a menekült magyaroknak, majd a láger területén lévő cipész- és szabóműhelyben, szeptembertől a Maria-Theresia-Str. 19. szám alatti Magyar Iroda egyik helyiségében is, amíg 1946 decemberétől lehetőséget kapott arra, hogy a müncheni St. Ursula altemplomban misézhessen a magyaroknak.
1947. június 29-én Rozsály Ferenc szorgoskodása révén a St. Ursula altemplomban megalakult a Patrona Hungariae Római Katolikus Egyházközség az Actio Catholica mintájára. Megalakulását Michael von Faulhaber bíboros, müncheni érsek jóváhagyólag elismerte és Mindszenty József hercegprímásunk levélben köszöntötte. 1947 őszén Rozsály Ferenc a müncheni Patrona Hungariae római katolikus egyházközség részére „Katolikus Élet” címen lapot indított. 1948 január végén Tomek Vincze piarista generális dr. Rozsály Ferencet Rómába rendelte. 1948 februártól Vincze Mihály lett az utóda és a müncheni magyar lelkész, aki már kezdettől fogva a Funk kaszárnyában dolgozott és eddig is Rozsály segítségére volt.
Kótai Zoltán vatikáni magyar delegátus Buenos Airesbe történt kivándorlása után, 1950 elején Szölgyémy József jó féléves főlelkészsége idején, az 1945-ben XII. Pius pápa által felállított III. Vatikáni Misszió 1946 elején létesített magyar delegátusának landshuti irodája is Münchenbe került és 1950 decemberétől dr. Ádám György főlelkész vezetésével a Patrona Hungariae Egyházközség, illetve a már 1947 elején alapított Magyar Caritas Szolgálat Prinzregentenplatz 14. szám alatti irodájába költözött. Ettől kezdve Münchenben egy tető alatt működtek a németországi főlelkész, a müncheni lelkész és München környékének lelkészei valamint a müncheni Magyar Caritas Szolgálat hatóságilag bejegyzett Egyesület, amely gyakran a müncheni magyar lelkipásztori szolgálat jogi keretéül is szolgált.
1950 nyarán rövid időre, alig egy évig, dr. Koráni Elemér kalocsai egyházmegyés pap lett a müncheni lelkész, Vincze Mihály ismét a környék lelkésze, mint korábban 1948. előtt, amíg 1951 őszén kivándorolt Amerikába.
Koráni Elemér és Vincze Mihály távozása után, 1951 októberétől Hajdú István lett a müncheni lelkész, aki 1955 elején bekövetkezett távozásáig nagy odaadással és lelkesedéssel működött és dolgozott az 1948-1952 között tartó, nagy tengeren túli kivándorlások miatt szétesőfélben lévő, müncheni Patrona Hungariae római katolikus magyar egyházi közösség újjászervezésén. A magyar lelkipásztori szolgálatban segítségére volt Marczell Tibor és dr. Eperjes Ernő, aki 1952. október 2-án érkezett Münchenbe és 1955-től 1984-ig látta el a müncheni magyar lelkészi szolgálatot, előbb az 1952 december 30-án érvénybe lépett és XII. Pius pápa által kiadott „Exsul familia”, majd az 1969. augusztus 22-én nyilvánosságra hozott, máig is érvényes „Instructio de pastorali migratorum cura” vatikáni rendelkezések alapján és szellemében munkálkodott.
Az 1956-os szabadságharc és forradalom leverése után Münchenbe is sok magyar menekült érkezett, főleg fiatalok, tanulók és egyetemisták. Németországban ebben az időben indult az idegennyelvű lelkipásztori szolgálat beolvasztásának folyamata a helyi egyházba: a Vatikán közvetlen felügyelete alól átkerült a helyi egyházmegyék gondozásába, ami egyfelől a németországi magyar lelkipásztori szolgálat önállóságának elvesztésével járt, másfelől a lelkészek eddig rendezetlen anyagi helyzetének és a lelkipásztori szolgálat anyagi hátterének komoly javulását eredményezte. Így Münchenben is megélénkülhetett a magyar egyházközségi élet: újjászerveződött az egyházközségi tanács, még mindig szem előtt tartva a Patrona Hungariae Egyházközség szabályzatát, a hétvégi magyar oktatáson résztvevő gyermekeknek és a cserkészeknek nyári táborokat szerveztek, a fiataloknak és a felnőtteknek előadásokat tartottak, egyházi támogatással szervezték a Pax Romana mozgalmat.
A magyarok továbbra is főleg a St. Ursula altemplomban gyűltek össze, bár ezenkívül amint korábban, úgy később is sokszor tartottak Münchenben, több templomban is, rendszeresen magyar szentmiséket. 1958. május 25-től, pünkösdvasárnaptól a dr. Ádám György odaadó szorgoskodásával létesített Paulinum diákotthon kápolnájában tartották a müncheni magyar szentmiséket, majd 1966. február 27-től napjainkig ezek helye is állandósult a müncheni Damenstift-templomban. A müncheni papok mindig kijártak többfelé vidékre misézni a szórványban élő magyaroknak.
Időközben az egy fedél alatt működő főlelkészi, lelkészi és karitász iroda címe is többször megváltozott: 1952. július 1-én a Prinzregentenplatz 14. szám alól a Gabelsbergerstraße 23. szám alá, majd 1964. február 15-én a Trogerstraße 48. szám alatti házba költözött, míg a misszió 1973. március 31-től napjainkig az Oberföhringer Straße 40. szám alatt kapott kulturális, egyesületi és csoportmunkára is alkalmas, akkor még kiépítésre váró otthont.
Az „Instructio de pastorali migratorum cura” szellemében 1970-től a müncheni magyar egyházi közösség fokozott önállóságra törekedett, személyi, quasi plébánia felállítását szorgalmazta. Így az 1947-től fennálló müncheni Patrona Hungariae Római Katolikus Egyházközség neve 1970-től fokozatosan Magyar Katolikus Misszióra változott, majd aztán Joseph Ratzinger bíboros, müncheni érsek 1978. október 24-én kiadott alapítólevelével az egyházi közösséget „missio cum cura animarum” plébánia jellegű, önálló lelkipásztori központtá nyilvánította és ezzel egy időben hivatalosan felállította a müncheni Magyar Katolikus Missziót. Az alapítólevél értelmében a misszió megbízatása kiterjed a München-Freising-i Főegyházmegye területén lakó vagy tartózkodó magyar katolikusokra, vezetőjének joghatósága azonos a plébánosokéval és a nevezett hívekre vonatkozólag egyszerre áll fenn a helyi plébánosoké mellett. A misszióhoz tartozó hívek szabadon vehetik igénybe mind a magyar misszió papjainak, mind a helyi (német) plébánosoknak lelkipásztori szolgálatait. A misszió nem alapítvány, javai, javadalmai nincsenek. Személyi és tárgyi kiadásaihoz az egyházi adókból származó egyházmegyei alapból megfelelő arányban részesül mindenkori költségvetésének megfelelően. Az állami jognak megfelelően a misszió nem jogi személy. Az általános egyházi és egyházmegyei előírásoknak megfelelően működik.
Az egyházi közösség jogi keretének és anyagi feltételeinek biztosításával együtt járt közösségi életének fokozatos kibontakozása.
1984 szeptemberében dr. Eperjes Ernő plébános, érseki tanácsos, a müncheni Magyar Katolikus Misszió vezetője nyugdíjba vonult. Több mint 30 éves müncheni szolgálatában kiemelkedő helyet foglalt el a menekültek, a rászorulók, az elesettek, a szegények támogatása, segítése, főleg Münchenben és odahaza.
Utódjául a München-Freising-i Főegyházmegye illetékes hivatala dr. Cserháti Ferenc szatmári egyházmegyés papot, a müncheni St. Margaret plébánia káplánját nevezte ki a müncheni Magyar Katolikus Misszió vezetőjének plébánosi címmel. Hivatalát 1984. szeptember 30-án a Damenstift-templomban ünnepélyes keretek között vette át. Programadó beszédében az evangelizáció, diákónia és kommúnió erősítését tűzte ki célul. Ennek érdekében átszervezte a misszió életét, új munkatársakat, modern irodai gépeket szerzett. A már meglévő csoportok mellett több újat létesített és rendszeresítette működésüket. Szorgalmazta a közösségi, vallásos és liturgikus élet megújítását a II. Vatikáni Zsinat szellemében. Ökumenikus kapcsolatokat létesített. A kimondottan vallási jellegű rendezvények: zarándoklatok, lelkinapok, imakörök, Rózsafüzér Társulat, bibliakörök mellett, a közösség építését hivatottak szolgálni missziónkon a népünnepélyekhez hasonló egyházközségi majálisok, a nyári szalonnasütések, szilveszteri és farsangi mulatságok.
1984. október 14-től jelenik meg az ÉRTESÍTŐ, a müncheni magyar egyházi közösség heti tájékoztatója, amely most éppen 15. évfolyama 20. (illetve 600.) számánál tart. A müncheni Magyar Katolikus Misszió egyházjogi fennállásának 10. évfordulóján, 1988 tavaszán az egyházi közösség német- és magyarnyelvű jubileumi Értesítőt bocsátott ki és ebben igyekezett felmérni helyzetét. 1988-ban Szent István király halálának 950. évfordulójára emlékeztünk, népmissziót is tartottunk és Rómába zarándokoltunk.
A megélénkült egyházközségi élet következtében a misszió otthona egyre szűkebbnek bizonyult. Ezért 1991-ben a főlelkészi iroda a müncheni főegyházmegyétől új és tágabb helyiségeket kapott a Landwehrstraße 66. szám alatt. Az egyházközséggel továbbra is az Oberföhringer Straße-n, egy fedél alatt maradt a vele egybeolvadt Magyar Caritas Szolgálat és a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom Pax Romana közösségi és névleges központja. Ennek helyi csoportja színvonalas rendezvényeivel gazdagítja egyházközségi életünket.
1993 őszén befejeződött missziónk otthonának 1992 áprilisában megkezdett átépítése, modernizálása és 1993. október 1-én megtarthattuk első szentmisénket missziónk ekkor létesített alagsori házi kápolnájában, amelynek hivatalos megáldására 1994. március 6-án került sor a főegyházmegyei hatóság engedélye alapján, amely az Eucharisztia állandó őrzésére is jogot biztosít „Patrona Hungariae et Bavariae” névre keresztelt házi kápolnánkban.
1995-ben, egyházi közösségünk fennállásának 50. évfordulójára, közadakozásból gyűjtött pénzen, szép magyar-bajor nemzeti színű és címeres egyházközségi, identitásunkra utaló zászlót készíttettünk, amelynek egyik oldalára a müncheni Állami Kincstárban őrzött Gizella kereszt mását, másik oldalára Magyarok Nagyasszonyának képét hímeztettük. Dr. Miklósházy Attila SJ, a külföldi római katolikus magyarok püspöke áldotta meg 1995. július 16-án, Udvardy Jenő müncheni magyar főkonzul közreműködésével missziónk udvarának amfiteátrumában. Ennek a jubileumi évnek kiemelkedő eseménye volt egyházi közösségünk szentföldi zarándoklata május 5 és 14 között, továbbá dr. Friedrich Wetter bíboros, müncheni érsek főpapi szentmiséje híveinkkel 1995. október 29-én a Damenstift-templomban és ezt követő látogatása missziónkon ünnepi fogadás keretében. A jubileumi év alkalmából 1995 nyarán Missziónk életéről 42 perces filmet készített a Duna-TV. A lelki élet elmélyítését szolgálták a nagyböjti szentbeszédek meghívott neves szónokok előadásában és a lelkinapok.
A müncheni magyar lelkipásztori munkát segítették 1950-től a Szabad Európa Rádió-nál dolgozó lelkészek: dr. Jánosi József SJ, dr. Vecsey József, dr. Fábián Károly, Füstös Antal, dr. Frank Miklós, – és a magyar egyházi közösség vezetői mellett dolgozó lelkipásztorok, közöttük: Fekete Géza OFM, Ambrus Szaniszló, dr. Morel Gyula SJ, dr. Közi Horváth József, Vecsey István OFM, Kölley György, Fejős Ottó, dr. Kozma György SJ, és segítik mai is Merka János és Fehér István.
Lelkipásztori kisegítőként missziónkon dolgozott korábban dr. Jóskay Katalin 1960-1963-ig és Babik Ibolya, mindketten Szűz Mária Társasága tagja, majd Palágyi Andrea nővér, a Szociális Testvérek Társaságának tagja 1978-1985-ig, aztán a világiak: Perge Ágnes 1985-1986-ig, Pataky Tamás 1987-ben, Nagy Márta 1987-1997-ig. Titkárnőként dolgozott missziónkon: Csizmadia Mária 1972-1987-ig, Kordé Edit 1987-1990-ig és Farkas-Bartos Júlia 1990-1992-ig. Napjainkban két fizetett lelkipásztori kisegítő, Mekker Árpád és Hart István és egy titkárnő, Varga Katalin személyében valamint sok önkéntes világi hívő – lektor, ministráns, énekes, egyháztanácsos, csoportvezető, közreműködő és résztvevő – segíti lelkipásztori munkánkat.
2002. január 1-i hatállyal a Német Püspöki Konferencia dr. Cserháti Ferenc plébánost németországi főlelkésszé nevezte ki. E dátumtól kezdve a misszió új vezetője az 1991. május 1-től ifjúsági lelkész, Merka János plébános.
Szeretettel várjuk egyházi közösségünk összejöveteleire, találkozóinkra és szentmiséinkre.