Imakör

Érdeklődni lehet munkaidőben missziónkon a 98 26 37-es telefonszámon ill. a következő e-mail címeken:
info@ungarische-mission.de
katalin@solti.de
(Solti Katalin)

Húsz éves a MÉCS ….

Hadd kezdjem, mint egy mesét:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Münchenben húsz esztendővel ezelőtt öt bátor és reménykedő asszony. Ezek a hölgyek elhatározták, hogy a Golf-háború kellős közepén a békéért, a világ keresztényeinek egységéért, a fiatalok sorsának jobbra fordulásáért rendszeresen imádkozni fognak.

Eleinte magánházaknál, később Fejős Ottó atya imaszobájában jöttek össze. Amikor a misszión a kis kápolna megépült, az első szentmise előtt két órával postán érkezett meg az egyetlen hiányzó kellék: a hímzett oltárterítő.

Azóta közös akarattal, szeretettel, a kimondott szó erejébe vetett erős hittel havonta két alkalommal közös szentmisén és szentségimádáson veszünk részt.

A népmesék arról szólnak, hogy minden rendbe hozható. A húsz év alatt bebizonyosodott, hogy a közös ima is, mint „lassú víz, partot mos”, megoldja a gondjainkat. Elcsitulnak belső-külső harcaink, gyógyulnak a betegeink, sőt, saját lelkünk is fényesedik.

A mesék élni segítenek. Az imádság még inkább. Ha rátámaszkodunk Isten mindent megbocsájtó szeretetére, szinte érezhetően könnyebb lesz a keresztünk, még a háború hétfejű sárkánya is legyőzhetővé válik... Az aranymadár a szívünkben rak fészket, és ott dalol tovább, még éjjeli álmainkban is.

A mesehős elindul „szerencsét próbálni”. Mi, müncheni magyarok mind menekültünk az ordas farkas elől és kipróbáltuk „szerencsénket”, ki-ki a maga életútján. Mi is gyakran érkeztünk keresztúthoz, nemcsak a nagyböjti időben. Mi is megetettük az éhezőt és „a jótett helyébe” jót vártunk-kaptunk: imameghallgatásokat, örömöt a családi életünkben.

Mint Szerencsés Jánosok, mindannyian útban vagyunk hazafelé... Tudjuk, hogy nem vihetjük magunkkal a nehéz aranyrögöt. Be kell cserélnünk... Sok-sok stáció vezet el addig, míg végre megtanuljuk, hogy mindent el kell engednünk. Hiszünk benne, hogy akkor fog megtörténni a csoda: mi magunk válunk kinccsé. Tarisznyánk látszólag üres, de a szívünk ragyog a sok-sok gyémánttól, a közös ima megérlelte jótettektől.

Végül, ha már jól gyakoroljuk a feltételek nélküli megbocsájtó szeretetet, akkor vár bennünket az „ingyen kegyelem”, égi Édesanyánk és Édesapánk kitárt karja. Imakörünk tizennégy tagja már ott van náluk a fényben. Mi pedig azóta újabb, hívást kapott tagokkal kiegészülve hálás szívvel köszönjük Istennek ezt az eltelt húsz évet.

Köszönjük Istennek a sok szentmisét, a közös szentségimádásokat. Köszönjük mindenkori papjainknak, jelenleg János atyának, hogy együtt imádkozhatunk.

Kérjük a jó Istent, hogy tartsa életben a MÉCS lángját az Ő örök tervei szerint.

Kérünk és hívunk mindenkit, aki csatlakozni szeretne hozzánk, hogy bátran jöjjön közénk. Isten számít ránk a jövőben is.

Végül olvasóinkat szeretnénk megajándékozni egy Erdélyből származó imával:

Ó Mária, Édesanyánk! Eljött már a te órád. Csak egy szót szólj Szent Fiadnál, és megmenekül a világ. Rózsafüzér Királynője, légy a világ megmentője! Ajánlj minket Jézusodnak, boldogságos Szűz Anyánk! Béke Királynője, könyörögj érettünk! Amen

Solti Katalin, 2013..

15 éves a MÉCS (Müncheni Engesztelő Csoport)

Isten áldását kérjük a születésnapját nemrég ünneplő kis imádkozó közösségünkre! A MÉCS 1993. május 1-én alakult, jelenlegi vezetőnk, Solti Kati kezdeményezésére, öt magyar asszony részvételével, egy bogenhauseni lakásban. Mivel a kis hívő közösség folyamatosan gyarapodott, Fejős atya fogadott be bennünket a főlelkészségre, hogy házi kápolnájában a hónap első és harmadik szombatján engesztel­hessünk-imád­koz­has­sunk hazánkért, befogadó országunkért és az egész világért. Amikor házi kápolnánk felépült a misszión - melyet a Rogge-Solti házas­pár álmodott meg -, már a szentmise és szentségimádás méltóbb keretei között könyöröghettünk a világért és engesztelhettük a naponta megta­gadott, megbántott Teremtő Istenünket.

Lehet-e szebb és szentebb kötelessége keresztény közösségnek a má­sokért való imádságnál a mai világban, ahol folyamatosan háborúk dúl­nak, természeti katasztrófák, járványok, éhínség sújtja az embereket? Egy híres orvos, Vlagyimir Lindenberg ezt írja az „Utazás bensőnkbe” című könyvében, elgondolkodtató figyelmeztetéssel: „...de legkevésbé a bölcsek, a szentek, az imádkozók nélkül létezhet a világ. Bár nem láthatók, nem hallhatunk felőlük, mégis sokkal nagyobbak, mint bárki más, mert egyedül ők emelik fel a világot.”

A l5 év alatt 14 testvérünket veszítettük el és nyert ugyanennyit: égi hazánk. Remé­nye­ink szerint ők is velünk imádkoznak, hiszen gyakran megemlékezünk róluk is.

Ahogy lehetőség nyílt rá és átjárhatóbbak lettek a magyart magya­rtól elválasztó határok, egyre több Münchenben munkát vállaló erdélyi, felvidéki, bácskai testvérünk érkezett közénk, nagy örömünkre. Így a MÉCS tagsága nem csökkent a múló idővel, hanem gyarapodott, hála Is­tennek! A szentmiséink, szentségimádásunk és engesztelő imádságaink utáni agape-összejövetelek gyümölcsöző együttlétek, hiszen az évtize­dekig megtagadott, elhallgattatott testvéreink most tanúságtételükkel, igaz történeteikkel erősítik magyarságtudatunkat, hitünket és remé­nyünket testvéri egymásratalálásunkban. Felemelő és gazdagító érzés egy ilyen közösség tagjának lenni!

Bízunk a Jó Isten kegyelmében, hogy a bibliai „okos szívek” példájá­ból erőt merítve, eb­ből a MÉCS-ből sem fogy majd ki a világító „olaj”. Add Urunk, hogy így legyen!

Dinnyés Enikő